Az őszi alkony sárkányai

Начало книги

Tika Waylan nagyot sóhajtva kiegyenesedett és megmozgatta a vállát, hogy kilazítsa elgémberedett izmait. A szappantól síkos fölmosórongyot a dézsába pottyantotta és körülpillantott az üres helyiségben.

Egyre nehezebb volt rendben tartani az öreg vendégfogadót. A falfelületek meleg színű fényén ugyan látszott a sokéves, szeretetteljes ápolás nyoma, de sem a szeretet, sem a viasz nem rejthette el az ősöreg asztalok réseit és repedéseit, vagy akadályozhatta meg, hogy némelyik vendég váratlanul egy szálkába ne üljön. Az Otthon nevű vendégfogadó nem volt olyan különleges hely, mint amilyenekről a lány Menedék városában hallott. Viszont kényelmes volt. Az eleven fa, amelybe építették, vénséges ágaival szeretve ölelte körül falait, eresztékeit pedig olyan gondosan illesztették az ágakhoz, hogy senki sem tudta volna megmondani, hol ér véget a természet műve és hol kezdődik az emberé. A bárpult olyan volt, akár a hullámvasút, amely csillogón karolta át a súlyát tartó kedves fatörzset. Az ablaknyílásokat védő foltos üveglapok meleg színek fölvillanó sugaraival hintették be a helyiséget. Dél közeledtével az árnyak lassan szertefoszlottak. Az Otthon vendégfogadó hamarosan megnyílik a vendégek előtt. Tika még egyszer körülnézett és elégedetten elmosolyodott. Az asztalok mind ragyogóan tiszták. Már csak a padló felsöprése maradt hátra. Épp hozzálátott, hogy félrerakja a súlyos padokat, amikor illatos felhőbe burkolózva Otik bukkant föl a konyhaajtóban.

Читать дальше →