A tavaszi hajnal sárkányai

Начало книги

Nézd csak, Berem! Itt egy ösvény... milyen különös! Mennyit vadásztunk már ebben az erdőben és még sohasem vettük észre.

— Nem is olyan különös. A tűz felégette a bozót egy részét, ennyi az egész. Talán csak valami vadcsapás.

— Akkor kövessük... ha valóban vadcsapás, utóbb még egy szarvasra is rábukkanhatunk. Már álló napja járjuk ezt az erdőt és semmi eredmény. Nagyon nem szeretnék üres kézzel hazatérni!

Meg sem várja a válaszomat, máris nekivág az ösvénynek. Megvonom a vállam, és magam is utánamegyek. Milyen kellemes ma, idekint a szabadban... ez az első melegebb nap a tél csikorgó hidege után. A napsugár melengeti a nyakamat és a vállamat, és a fölperzselt erdőben könnyen esik a járás: nem akadályozzák a mozgást indák és liánok. Bokrok sem szaggatják az ember ruháját. Talán tavaly, ősz végén, annak a zivatarnak egyik villáma égette föl.

De már oly hosszú ideje botorkálunk itt, és egyre ingerültebb vagyok. A társam téved... ez nem vadcsapás, hanem emberkéz vágta ösvény, méghozzá nagyon régi. Itt aligha találunk rá vadra. Mindenütt ugyanaz a kép tárul elénk. A felperzselt erdő, a kemény tél nyomai... sehol egy élő állat. Ma este sem eszünk friss húst vacsorára.

Читать дальше →