Delenda est

Начало книги

Jó dolog a vadászat a húszezer évvel ezelőtti Európában, a téli sport-lehetőségek pedig egyenesen fantasztikusak. Ezért az Őrjárat, ami mindig szívén viselte magasan képzett tagjainak érdekeit, fenntart egy házat a pleisztocén-kori Pireneusokban.

Manse Everard egy üvegezett verandán álldogált, és a jégkék távolba nézett az északi lejtők felé, ahol a hegyek erdőkbe, mocsarakba és tundrákba lankásodtak. Bő zöld nadrág és huszonharmadik századi inzulsynth tunika volt rajta, csizmáját egy tizenkilencedik századi francia-kanadai mester készítette saját kezűleg. A szájában meghatározhatatlan eredetű hangafa pipa füstölgött. Valami halvány nyugtalanság vibrált körülötte, és ügyet sem vetett a bentről kiszűrődő zajra: féltucat ügynök iszogatott, beszélgetett és klimpírozott a zongorán.

Egy cro-magnoni hegyivezető vágott át a hólepte udvaron: magas, jóvágású fickó meglehetősen eszkimós öltözékben (a romantikus képzelet miért nem tulajdonított soha annyi józan észt a paleolitikus embernek, hogy dzsekit, nadrágot és csizmát hordhasson a jégkorszakban?), festett arccal, övén az egyik acélkésével, amiért elszegődött. Az őrjárat meglehetősen szabadon cselekedhetett ilyen messze az időben. Nem állt fenn a múlt megzavarásának esélye, mert a fém elrozsdál, az idegeneket pedig néhány évszázad alatt elfelejtik. A legfőbb gond az volt, hogy a szabadosabb későbbi korokból származó női ügynökök mindig szerelmi ügyekbe keveredtek a bennszülött vadászokkal.

Читать дальше →