Lakott sziget

Начало книги

Maxim kinyitotta a zsilipajtót, kihajolt, és óvatosan fürkészte az eget. Alacsony, és szinte szilárd, a tér végtelenségét és a lakott világok sokaságát sugalló légies áttetszőség nélkül; valódi bibliai firmamentum volt,  sima és tömör. Ez az égboltozat kétségtelenül egy helyi Atlasz hatalmas vállain nyugodott. Az egész állandó, foszforeszkáló fényben izzott. Maxim a lyukat kereste, amit a hajója ütött benne, de az már eltűnt; csak két nagy sötét paca lebegett a zeniten, mint holttestek a vízen. A zsilipajtót szélesre tárva leugrott a magas, száraz fűbe.

A sűrű, forró levegő por, rozsdás vas, letaposott növényzet, élet szagát hordozta. És halálét, régről, felfoghatatlanul. A fű derékig ért. A közelben sűrű bokrok derengtek sötéten, és néhány bús, göcsörtös fa  törte meg a táj egyhangúságát. Csaknem olyan világos volt, mint egy tiszta holdfényes földi éjszakán, de hiányoztak az árnyékok, és a földi holdfényre jellemző kékes derengés. Itt minden szürke, poros, és lapos volt. A hajó egy hatalmas, lejtős oldalú mélyedés fenekén pihent. A környező terep meredeken emelkedett az elmosódó horizont felé; az egész tájkép valószínűtlennek tetszett, mert a közelben egy széles, nyugodt folyó hömpölygött nyugatnak, látszólag hegynek felfelé.

Читать дальше →