Drága, dolgos Dexter

Начало книги

Már megint itt van a Hold, amely oly alacsonyan és kövéren függ a trópusi éjszakában, és az alvadt égbolton keresztül szólongatja az árnyak közül a jó öreg hangot, a Sötét Utast, aki kényelmesen befészkelte magát Dexter hipotetikus lelkét rejtő Dodge K Hátsó Ülésébe.

A csibész Hold, az a nagyhangú, gúnyosan kacsingató Lucifer, aki a kihalt égbolton át hívogatja az éjszaka földi szörnyetegeit, és vidám játszóterükre invitálja őket. Konkrétan most itt azt a szörnyeteget szólítja, akit a holdfény fest tigriscsíkosra a leander levelein keresztül, aki minden érzékszervét kihegyezve, ugrásra készen várakozik a megfelelő pillanatra. Dexterről van szó, aki a sötétben hallgatja azokat a rettenetes, elsuttogott sugallatokat, amelyek lélegzetvétel nélkül ömlenek árnyékos búvóhelyemre.

A kedves sötét másik felem ugrásra ösztökél — most! —, arra, hogy mélyesszem bele holdsütötte karmaimat abba az ó-de-mennyire sebezhető húsba, a sövény túloldalán. De nem ez a megfelelő időpont, úgyhogy várok, óvatosan figyelem, ahogy gyanútlan áldozatom eloson előttem, érezve, hogy valami les rá, de nem tudva, hogy itt vagyok, csak egy könyörtelen méternyire a sövény mögött. Olyan könnyedén kicsusszanhatnék, mint a penge, ami valójában vagyok, és véghezvihetném a csodát — de inkább várok, miközben gyanakodnak rám ugyan, de nem látnak.

Читать дальше →