Kettészakított élet

Начало книги

— Beszélhetnék Nyinával? — szóltam a kagylóba.

— Tessék. Én vagyok.

— Tényleg? Miért ilyen idegen a hangod?

— Idegen?

— Ez nem egészen a te hangod. Vékonyabb! Szomorú vagy?

— Nem is tudom.

— Talán nem kellett volna, hogy felhívjalak?

— bűvel beszélek?

— Mióta nem ismersz meg?

— Kit?… Kit nem ismerek meg?

A hang fiatalabb volt, mint Nyináé. Körülbelül húsz évvel. Persze, Nyina hangja sem felel meg egészen a korának — legalább öt évvel fiatalabb… Ha valakit nem ismersz, nem is könnyű pusztán a hangjából a korára következtetni. A hang néha hamarabb öregszik, mint a gazdája, más esetben sokáig fiatalabb marad.

— No jó — mondtam. — Figyelj csak. Komolyan beszélek.

— Biztosan rosszul tárcsázott. Én nem ismerem magát.

— Vagyim vagyok! Vagyim Nyikolajevics. Ez sem elég? Mi van veled?

— Na tessék — sóhajtotta Nyina, és mintha sajnálta volna befejezni a beszélgetést. — Nem ismerek semmiféle Vagyimot. Vagyim Nyikolajevicset sem ismerek.

Читать дальше →